Van egy olyan érzésem, hogy az emberek végtelenféleképpen "osztályozhatóak" - na nem mintha ezzel valóban előrébb jutnánk az emberi elme megismerésében. Felesleges erőfeszítésnek tűnik tehát.
De van valami, ami mellett igenis kiállok, sőt, lándzsát török, ha kell - ez a humor.
A humor mint vízválasztó.
Rengetegen próbálták már megragadni, értelmezni, elemezni, én tehát nem fogom. (Hallom is a megkönnyebbült sóhajokat... :))) Egyszerűen csak úgy vélem, h a humor valamiféle pszichés rugalmasság-aspektus, ennél tovább nem megyek.
Hadd mutassam meg az egyik nagy kedvencemet.
Kálnoky László szerintem egy költőóriás volt - elsősorban épp azért, mert nem rettent meg a költőség magasztos elhivatottságától, és igenis mert játszani is.
Shakespeare: XIX. Henrik
(műfordítás-paródia)
Harmadik felvonás
Tizenötödik szín
(Henrik király, lord Downtar, Anyakirályné, tombárok, pálhahordozók)
Downtar
Felség, a franc föld künyső parlatán
elüllt a hadvasak zadorlata.
Bék ül hevély-csornáló Mars helyén;
s a nép, a tél-túl potnát, csart, sugát,
pohontyot vesztő, nyögsanyarta nép
tallót subál, polyhót vet parlagon,
s ha pönty aszalva, surboly ha beért,
újpénz fejében vesterát lakik,
zengő pakád szavára jár hokornyást,
s dibározik Bonárdus innepén.
A franc király, ki – tudjuk – fő gyimót,
s hétért kitesz, még morcolánkodik,
Richárdot fölcihellve ellened,
ennhorjodat, míg téged elsümérel,
pihál, de csak kurtán s fontátosan.
Mert hosszú nótát a cölöpmadár –
hajósok tartják – ritka nap pityog.
Henrik
Csitándiságomat csotválja még
e purhonya, ez a pöhös nyagóc!
S Richárd, a nyekre? Hát ő? Mondsza csak!
Downtar
Cáp cselkesiddel sunnyog és butog
a Vérgonyasztón...
Anyakirályné
A Vérgonyasztón? Ó, süh! Pém Piha!
Szotykon vatyorgó, páhás veckelem!
Sülly rá, ki vity-váty cselkesek közin
ennhorja ellen ily pórén pocáz!
Csorhjózzék szik töpörré jonha, vetyke,
folyánk cihó duzzon rút harpocsán!
Ó, habkaságos, pátyos-szép nyoszolma,
hol monhóm szörnyt csüvöllött, süly reád!
Süly rátok, hónál hóbb, duzos gemellők,
miknek nedén a ded földemhedett!
Mert nincs ponyább, nincs csetvesebb, riháltabb,
még torzs pöhöndiek között se, mint
e csép, ki szétmandangolá a hont!
(elhónyál)
