Először csak furcsa a külseje.
A hangja.
Mint egy gépzongora.
Aztán furcsa már a viselkedése is.
Miért is mindig neked kell előre köszönni?
Majd beléd is köt, mondván, nem zárod a folyosói rácsot.
De igen.
Aztán letámadja a gyermeket, ugyanezen okból kifolyólag.
Ő is zárja.
A következő front már a folyosó-felmosással kapcsolatos rohamot hozza.
Tényleg ritkán teszed - viszont nincs benne a házirendben, hogy milyen gyakoriság lenne üdvös. A rácsnál van az ajtód, mindenki, aki beljebb van, ezen a részen megy át - ergo, tök fölösleges ezen rugóznod, úgyis koszos lesz.
Aztán letámad, hogy elrontottad a zárat. A folyosói rácsét. (Amit nem is zársz, ugye...)
Hát nem. Ellenben, ha 5 lakás 12 lakója naponta átlagosan 4x kulcsol, akkor az a zár természetesen szétkopik, mondjuk 3 évente. Ja, hogy cserélni kéne? Ááá, dehogy. Majd egy kedves szomszédbácsi megbuherálja. Eleinte csak havonta. Aztán a naponta sűrűség már neki is sok...
De a szomszéd rém-tárháza kifogyhatatlan.
Nincs menekvés! Ki leszel utálva, ha addig élsz is!
A következő ötlete, hogy nem érhetsz ahhoz az ablakhoz, ami az ÖVÉ. Értsd: az ő ajtaja van hozzá legközelebb a folyosón.
Igaz, hogy napok óta őrjítő 33 fokban kell élned a lakásodban, s éjjel érkezik némi friss szellő-szerű, ami enyhet adna.
AdNA.
De neked nem jár.
Mert a lépcsőházi ablak, a folyosó, a rács, a ház, a világ az ő fennhatósága alá tartozik. Ő maga az isten, aki kacskán bámul rád kifejezéstelen halszemeivel, összefüggéstelen szavakat fröcsög feléd, és elvárja, hogy legyél nagyon jó.
Mert különben....
Na, hát mi is van akkor, ha merészeled éjjel kinyitni azt a fránya ablakot?
Rossz szomszédság - török átok?
Hát hogy' állunk ezzel a szomszéd-kérdéssel?
Mi a baj a szomszéddal?
Mi a baj velünk?
